Ismerjétek meg programunk első oktatóját!

 

Jankovics Tündének hívnak, és a családom mellett a legértékesebb számomra a kreatív alkotótevékenység, a folyamatos fejlődés és változás, a tudás megosztása és a természet közelsége.

 

Kislány korom óta része az életemnek a kreativitás, az alkotás, amit sokféle kézműves tevékenységben megéltem már. Amióta belépett az életembe a realisztikus rajzolás - amely azóta is a legkedvesebb alkotótevékenységem - ebben érzem a kihívást, a tanulás és a fejlődés végtelen lehetőségét.

Férjemmel három gyermek szerencsés és hálás szülei vagyunk. A lánykáink csodálatos kézügyességgel rendelkeznek, és megtanultak már többféle kézműves technikát. Kisfiunk a rajzolásban csatlakozott hozzánk. Nagy öröm számomra, hogy mindhárman érzékelik, hogy miféle kincseket fedezhetnek fel magukban a rajzolás során. Szemlélve őket, csodálatos a folyamat: bontakoznak a képességeik, fejlődik a kreativitásuk…

Gyermekkoromat meghatározta a mezőgazdaság, a természetközeli életmód. A növényvilág szeretete az agrártudományok felé vezetett. Agrármérnök lettem, majd kutatóként növénykórtannal foglalkoztam. Az életemben bekövetkezett változások visszavezettek egy gyermekkori álmomhoz, és elkezdtem oktatóként tevékenykedni. A tanítványaim az iskolában sok mindent megmutattak számomra. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy igényük van a kreativitásra, a fejlődésre, az egyéniségük kibontakoztatásra a tanórákon túl is. Az új irány Renivel való találkozásunk óta bontakozik ki, amelyben már összekapcsolódik a kreativitás, az oktatás, a tudatosság, a fejlődés és a változás. A Smart Art 4YOU programban mindez együtt van.

A rajzolásban való fejlődésem folyamatában észlelt elakadások legtöbbször olyan működésekre világítanak rá, amelyek az életem más területein is jelen vannak, mint korlátozások. Ezek elismerése és a rajzolásban való feloldása nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az életem más területein is megtörténjenek a változások. Valójában, nemcsak egy alkotás születik, hanem vele együtt valami más is. Valami, ami több annál, mint ami előtte volt. Az elkészült rajzaimra úgy tekintek, mintha az önismereti út egy-egy szakaszának emlékét hordoznák.

A rajzolás folyamata jelenlét önmagammal a világ zaján túl. A csend, az elmélyülés lehetősége, amelyben megpihenhetek. Ezen túlmenően egy számomra könnyed és nagyszerű megjelenítési mód, egyfajta kommunikáció, amely által képes vagyok megmutatni a belső világomat. A képességeim folyamatos felfedezésével és a realisztikus rajzolás eszköztárával egy kifinomult látásmód és életszerű megjelenítés válik elérhetővé számomra, amely által szépet és örömet teremthetek a világban.

Igazán szerencsésnek érzem magam, hogy a Smart Art 4YOU program oktatója lehetek. Vágyam, hogy ez a nagyszerű, tudatosságra épülő program általam is eljusson sok-sok gyermekhez és felnőtthöz, akik számára értékes a fejlődés, a kreatív gondolkodás és alkotótevékenység és nem utolsó sorban a változás…