Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy a képességeit felfedezze, joga van ahhoz, hogy alkothasson, hogy támogatva legyen az úton.

 

Smart art 4you gyermek program célja, küldetése

 

Célom, hogy fényt gyújtsak a gyermekek elméjében, hogy nyitottak, kíváncsiak, kreatívak és empatikusak legyenek. Támogatni szeretném őket abban a folyamatban, hogy képességeik és tehetségeik szerint bontakozhasson ki az életük. Megtanuljanak tanulni, értelmezni és reagálni a körülöttük lévő világra. Azt szeretném, hogy szívből éljenek, szépet alkossanak, álmodjanak, nevessenek és örömben éljenek.

 

Együtt építjük az új világot. Együtt, kicsik, nagyok, fiatalok, felnőttek... Csak együtt tudjuk igazán jól formálni. Nem egymás ellen, hanem egymást támogatva! Ehhez viszont ideje változni!

 

 

Minden gyerkőc egy-egy univerzum, és a mi dolgunk, hogy segítsük a képességeik, készségeik és kreativitásuk felfedezésében.

 

 

 Oktatási program

 

A Smart Art program gyerekeknek már 20 éve formálódik és fejlődik folyamatosan. Az oktatásunk nemcsak arra helyezi a hangsúlyt, hogy a gyerekek elérjék a kívánt fejlődést és sikerélményeket, hanem közösséget is építünk, hanem megtalálják társaikat, akikkel valódi kapcsolatok alakulnak ki. A jövőben célunk, hogy minél több közösségépítő napot és programot szervezzünk, ahol a tanulóink oktatásán kívül is találkozhatnak, hogy segítsük az emberi kapcsolatok újjáépítését.

Csoportos foglalkozásainkon vegyes korosztályok vesznek részt. A 6 éves kortól akár 50-60-70 éves korú személyek is együtt mélyülnek el a realisztikus alkotás világában. Mivel mindenki olyan feladatot kap, ami a képességeinek és korosztályának megfelelő, a csoport összetételének szórása csak fokozza a családias, jókedvű hangulatot. A generációs szakadék így rövidül, és jobban megértjük egymást. Hiszen van egy közös nyelvünk: az alkotás. Amit mindenki előbb-utóbb megérteni. Szuper látni, hogy kicsik, fiatalok, nagyobbak és felnőttek együtt, közösen haladnak a fejlődés útján. Egymást biztatva alakulunk, és minden nappal mindannyian egyre jobb válunk önmagunkhoz képest.

 

Az elmúlt években sok sikert értünk el, ami visszaigazolási munkánkra nézve. Azonban most a legnagyobb eredmény mégis az, hogy csoportjaink ítéletmentesen és irigységmentesen zajlanak. Egyszer sem kúszott be semmiféle negatív érzés, és a mai értékválságban lévő világban ezt hatalmas eredménynek tartom. Tanítványaim elfogadóak, támogatóak, és csodálatosan fejlődik érzelmi- és kreatív intelligenciájuk.

 

Oktatásunk középpontjában a gyerekek jólléte és a tanuláshoz való pozitív viszony kialakítása áll. Hiszünk abban, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha örömmel történik – ehhez pedig nyitott, kíváncsi és kreatív elmére van szükség. Törekszünk arra, hogy csökkentsük a gyerekek mentális túlterheltségét, megkönnyítve számukra az iskolai mindennapokat, és támogatva őket abban, hogy megtalálják a helyüket a világban.

 

 

  A folyamat

 

Nem az azonnali eredményre koncentrálunk, hanem az elmélyült tudásra építünk. Ezért az eredmények folyamatosan, a tanulási folyamatban válnak láthatóvá. Tehát akik gyors eredményeket keresnek, azok számára nem mi vagyunk a megfelelő hely.

 

 6-8 éves korú gyerekek

 ✅ 6-tól 8 éves korig a gyerekeket korosztályuknak megfelelő készségekkel zárkóztatjuk fel. Ebben a szakaszban stabil alapot alakítanak ki a rajzolásban.
✅ Bonyolultabb formákat is képesek lesznek megrajzolni, ami mindig nagy örömmel tölti el őket.
✅ Több eszközt is megtanulnak magabiztosan használni.
✅ Fejlődik szem-kéz koordinációjuk és finommotorikus készségük.
✅ Fejlődik megfigyelésük és koncentrációjuk.

 

9-11 éves korú gyerekek

 ✅ 9-11 éves korú gyerekeknek megtanítunk minél több technikát és eszközt, ami által a képek már látványosan széppé válnak.

✅ Jobbak lesznek a tanulmányi eredmények, önálló ötletek és azok létrehozása is megjelenik.

✅ Magabiztosan kezdik használni a tanult technikákat és eszközöket.

✅ Nyitottabbá válnak a világra, különböző témaköröket dolgozunk fel, amiben már a tanultak és a saját stílus jegyeik is megjelennek. Ebben a szakaszban sok mindent fedeznek fel magukban és a világban.

✅ Fejlődik érzelmi-kreatív intelligenciájuk.

✅ Empátiájuk.

✅ Mélyül a tudásuk, az értő gondolkodásuk.

12 éves kor felett

 ✅ 12 év felett, ahogy kialakul a realitás, óvatosan kicsiben megjelenik a matematika is az oktatásunkban, ami által a logikai és bal agyféltekés gondolkodás is teret kap.
✅ A sok-sok eszközt, amit erre a korra megtanulnak használni a gyerekek, már sokkal élethűbben, realisztikusabban tudják megalkotni képeiket.
✅ A gyerekek képein már visszaköszönő hangulat, képes gondolkodásra késztetni a megfigyelőt.
✅ A szabad alkotás, önálló képek létrehozása is megjelenik.
✅ Diákjainkat támogatjuk terveik, céljaik megvalósításában.
✅ Pályázatokon indulunk, ahol magas szakmai szemmel kapnak, kapunk visszajelzést munkákról, ahol a tanulóink kimagasló figyelemben is részesülnek.
✅ Figyeljük a világ változását, oktatásunkat az új világhoz igazítjuk.
✅ Figyeljük a gyerekek gondolkodását, nézőpontjait, problémáit, amihez megoldásokat igyekszünk eszközeinkhez mérten biztosítani.

Linda alkotása 

Kor 12. év 

Készült vegyes technikával:

Szén, színes ceruza, porpasztell, aranyozás

 

 

Virág alkotása 

Kor 11 év 

Készült vegyes technikával:

Ceruza, aranyozás

 

 

Linda alkotása 

Életkor:13 év 

Készült vegyes technikával:

A2 méret, pasztell, szén, színes ceruza

 

 

Villő alkotása 

Kor 16 év 

Készült vegyes technikával:

Színes ceruza, absztrakt

Grafit, ecset technikával

 

Petra alkotása 

Életkor:12 év 

Készült vegyes technikával:

A4 méret, grafit, ecset technikával

 

TUDATOSSÁG AZ OKTATÁSUNKBAN

 

Hiszem, hogy minden egyes pozitív, értékes érzés, gondolat, amit elültetünk a gyermekek elméjében, az megfelelő gondozás alatt előbb-utóbb fejlődésnek indul, amiből termés lesz. Siker, önbizalom, érzelmi-kreatív intelligencia, szabadság.

Ha a gyerekeknek megtanítjuk időben, hogy ők képesek bármire, kellő alázattal, tanulással, szorgalommal, akkor tudni fogják, hol a helyük a világban, mire születtek, mire képesek. Lesz egy stabil kapaszkodójuk, közösségük, amihez, akihez fordulhatnak, ha a világuk, a világ borúsabbá válik a kelleténél. Tanulóinkat nem hagyjuk magukra problémáikkal, sok időt töltünk beszélgetéssel, érzelmek feldolgozásával is.

Ma egy értékválság világában élünk, ezért szükség van arra, hogy a gyerekekben erősítsük a természettel, kultúrával, alkotással való kapcsolatot, hogy jobban megismerjék belső világukat, amin keresztül felfedezhetik a világot. Minden alkotás mögött megjelenik az az energia, amit az alkotó képvisel. Megjelennek érzései, gondolatai, üzenetei, amelyek hatással vannak a világra. Minden alkotás az alkotóról szól; ebben is segítjük őket, hogy önkifejezésük révén megismerjék magukat és értékeiket.

Az elmúlt 5-6 évben azt vettem észre, hogy azok az elemek, amelyek egy művész által formálódnak, most már a 11-15 év közötti korosztály gyerekalkotásaiban is felfedezhetők. Egyre több tehetséggel találkozom, akikkel egymást inspiráljuk. A kreativitás új szintre emelkedett, amiben mi fürdőzünk, és meglovagoljuk ezt a hullámot, egyensúlyt teremtve a technológiai világ fejlődésével.

Várunk mindenkit sok szeretettel oktatásunkban.

Az oktatásunkhoz, folyamatosan lehet csatlakozni! Minden év szeptemberétől következő év májusáig. Nyáron pedig táborokban várjuk szeretettel a gyerekeket és a felnőtteket.

Budapesti helyszín, időpontok:

12.kerület, Szamos utca 5.

Szombati időpontok: 

Október: 04-11-25

November: 8-15-22

December: 6-13-20

10-13 óra

Oktató: Kása Renáta

Vidéki helyszín, időpontok:

Ráckeresztúr, Petőfi Sándor általános iskola

Pipacs alkotókör keretén belül 

Minden csütörtök 14-17 óráig 

Oktató:

Jankovics Tünde


🎨 Árak:

 

Csoportos órák, felnőttek-gyerekek részére:

Havi fix bérlet – 6 óra/hónap 
22.000 Ft fő

✅ Havi fix bérlet: 4 óra/hónap19.000 Ft
(A bérlet a következő hónapra nem vihető át.)

 Alkalmankénti fizetés:
15.000 Ft/fő 3 óra - 13.000 Ft/fő 2 óra

 Egyéni órák:

Óvodásoknak készségfejlesztő óra:

1 alkalom: 6500 Ft/60 perc 4 alkalmas bérlet: 22.000Ft/érvényes 5 hétig 

✅Privát óra 8 -99 éves korig:

1 alkalom:9900Ft/90 perc-4 alkalmas bérlet:34.900 Ft

✅Felnőttoktatási képzés:

A Felnőttképzési Információs Rendszer által kiállított hivatalos Tanúsítvánnyal, mely igazolja a képzés elvégzését.
40 óra - 3 hónapos képzés

145.000 Ft/fő plusz eszközök

Eszközök díja:
5.000 Ft / év / tanuló – egyszeri befizetés

Saját eszközök, kezdő csomag ára:
14.900 Ft (házhozszállítás esetén + szállítási költség)

Testvér- és családi kedvezmény:
10%

Az árak 2025. szeptember 1-től érvényesek, visszavonásig.

 

Érdeklődöm

EGYÜTT-KÖZÖSSÉG SMART ART 4YOU

Csatlakozz Facebook-közösségünkhöz!
Egy hely, ahol közösen élhetünk át utazást, nevetést, kalandot, játékot, természetet és örömöt.
Itt alkotó emberek találkoznak, hogy inspiráljuk és meghallgassuk egymást és együtt szerezzünk élményeket a mindennapokban.

EGYÜTT-KÖZÖSSÉG SMART ART 4YOU